Folytatjuk a sorozatot az Isten képére teremtett emberről. Legutóbb arról volt szó, hogy J. Kr. hasonlókká lett hozzánk: ember, ember Fia lett. Most pedig arról lesz szó, hogy hasonlókká leszünk Őhozzá mi. Alapige: 2Kor 3,18; 1Ján 3,2-3.

2Kor 3,18: Mi pedig az Úrnak dicsőségét mindnyájan fedetlen arccal szemlélvén, ugyanazon ábrázatra elváltozunk, dicsőségről dicsőségre, úgy, mint az Úrnak Szellemétől. (ahogy az Úr Szelleme formál)

1Ján 3,2-3: Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, és még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk. De tudjuk, hogy ha nyilvánvalóvá lesz, hasonlókká leszünk Ő hozzá; mert meg fogjuk Őt látni, amint van. 3. És akiben megvan ez a reménység Ő iránta, az mind megtisztítja ő magát, amiképpen Ő is tiszta.

A következőkről lesz szó: 1. Hogyan szemléljük az Úr Jézust és az Ő dicsőségét? 2. Hogyan formál minket az Úr Szelleme? 3. Akik meglátják az Atyát, hasonlókká lesznek Hozzá. 4. Mi a hatása a földi életünkre ennek a reménységnek?

1.) Hogyan szemléljük az Úr Jézust és az Ő dicsőségét?

Már a földi életünkben szemlélhetjük Őt és az Ő dicsőségét. És mikor ezt tesszük, akkor az Atyát és az Atya dicsőségét is láthatjuk, mert az Úr Jézus azt mondta:

Ján 14,9b: Aki engem látott, látta az Atyát.

Az Úr dicsőségének a szemléléséhez szükséges a fedetlen arc. Az Ige arra utal, hogy Mózes arca ragyogott, miután beszélt vele Isten a hegyen. 2Kor 3,7b: úgyhogy Izrael fiai nem is nézhettek Mózes orcájára arcának elmúló dicsősége miatt. Ezért Mózes leplet borított az arcára. A hitetlen ember szívén és értelmén ott van ez a lepel, azért nem láthatja az Úr dicsőségét. 2Kor 3,16: Mikor pedig megtér az Úrhoz, lehull a lepel. Ez egyrészt azt jelenti, hogy csak a hívő emberek láthatják az Úr dicsőségét. Másrészt a hívők is vigyázzanak arra, hogy semmi ne takarja el előlük az Úr arcát. Pl. hitetlenkedés, aggodalmaskodás vagy akármilyen bűn.

Aztán az is szükséges, hogy a tekintetünket az Úrra irányítsuk, ne másra! Ne a körülményekre, a bajokra, a terhekre, emberekre vagy magunkra nézzünk.

Hol és hogyan szemlélhetjük az Úr dicsőségét?

* Elsősorban az Igében. Az Ige J. Kr.-ról tesz bizonyságot. J. Kr. maga a „testté lett Ige”. A feltámadt Úr Jézus az emmausi, hitetlenkedő tanítványoknak a szemeit az Ige által nyitogatta, Luk 24,27: És elkezdvén Mózestől és minden prófétáktól fogva, magyarázza vala nekik minden írásokban, amik őfelőle megírattak. Mi lett az eredménye? Luk 24,32: És mondának egymásnak: Avagy nem gerjedezett-e a mi szívünk mi bennünk, mikor nekünk szóla az úton, és mikor magyarázá nekünk az írásokat? Vagyis az Úr az Ő feltámadásáról nem azzal akarta őket meggyőzni, hogy bemutatkozott: Itt vagyok! Nézzetek meg, feltámadtam! Hanem az Írásokból, az Igéből, ahol mindezeket előre kijelentette Isten.

* Aztán szemlélhetjük az Urat, és az Ő dicsőségét az Ő munkáiból. Pl. a teremtett világban, az emberi történelemben, a magunk és mások életében, stb. De ehhez az szükséges, hogy először az Igéből ismerjük meg Őt.

Az Úr arcának és dicsőségének a szemlélése a legnagyobb áldás. Látszik ez abban is, ahogyan a főpapnak meg kellett áldania Izraelt. Olv. 4Móz 6,22-27: Világosítsa meg az Úr az ő orcáját te rajtad… Fordítsa az Úr az ő orcáját tereád!

Isten arca Krisztusban ragyog ránk!

Az Ő szemlélésének áldása az, hogy ugyanazon ábrázatra elváltozunk, dicsőségről dicsőségre. Nem a szent életre való törekvésünk változtat meg. Az csak a következménye lesz annak, hogy az Urat és az Ő dicsőségét szemléljük, ha ránk ragyog az Ő arca. Ahogy a növények úgy élnek, úgy fejlődnek és növekednek, ha rájuk süt a nap. Mi pedig úgy, ha ránk ragyog Isten arca!

Olvassuk hát az Igét, tanulmányozzuk, csendesedjünk el, gondolkozzunk róla, hallgassuk az igehirdetéseket, és közben az Úr dicsőségét szemléljük, és annak a fényében megértjük a bennünk és körülöttünk lévő dolgokat, történéseket! És eközben egyre jobban hasonlítani fogunk az Úr Jézushoz.

2.) Hogyan formál minket az Úr Szelleme?

Ahhoz, hogy megértsük az Igét, és jól értsük az eseményeket, szükséges az Úr Szellemének a munkája. Mikor a feltámadott Úr megjelent a tanítványoknak, azt mondta nekik, Luk 24,44-45: Ezek azok a beszédek, melyeket szóltam nektek, mikor még veletek valék, hogy szükség beteljesedni mindazoknak, amik megírattak a Mózes törvényében, a prófétáknál és a zsoltárokban én felőlem. Akkor megnyilatkoztatá az ő elméjüket, hogy értsék az írásokat. Most a Szt. Sz. által végzi az Úr, hogy megértsük az Írásokat, a személyesen nekünk szóló üzenetét is!

A Szt. Sz. formál minket az által, hogy az Igében a dicsőséges Krisztusra mutat, az Ige üzenetét a szívünkre helyezi, és megerősít, hogy tudjunk neki engedelmeskedni.

A Szt. Sz. által értjük jól a velünk és körülöttünk zajló eseményeket is, és így lesz azoknak jó irányba formáló hatása az életünkre. Pl., amikor látjuk, milyen zavarosak a világ eseményei, háborúk, ellenségeskedések, erkölcsi romlás, stb., akkor a hívő ember nem esik kétségbe, nem aggódik, hogy mi lesz, hanem a Szt. Sz. arra vezeti, ami meg van írva, Luk 21:28 Mikor pedig ezek kezdenek meglenni, nézzetek fel és emeljétek fel a ti fejeteket; mert elközelget a ti váltságtok.

Egyúttal imádkozunk a Szt. Sz. által minden emberért, minden hatalmasságért. Mindeközben az Úr Szelleme lépésről-lépésre Krisztus képére formál minket!

3.) Akik meglátják az Atyát, hasonlókká lesznek Hozzá

Ezt olvastuk, 1Ján 3,2: hasonlókká leszünk Ő hozzá; mert meg fogjuk Őt látni.

Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre. (1Kor 13,12a)

A földi életünkben, ebben a testben nem láthatjuk az Atyát színről színre. Mózesnek azt mondta Isten, 2Móz 33,20: Orcámat azonban, nem láthatod; mert nem láthat engem ember, élvén. Bűnös hústestünk meghalna az Úr dicsőségétől. Most az Úr Jézus által láthatjuk az Atyát, de csak tükör által, és homályosan. Mégis már az által is ugyanazon ábrázatra elváltozunk, dicsőségről dicsőségre. Hát még akkor, amikor már mi is feltámadt, dicsőséges testben leszünk, és meglátjuk Istent, Atyánkat színről színre, szemtől szembe? Mi lesz ennek a következménye? Úgy olvastuk, hogy hasonlókká leszünk Ő hozzá.

Itt álljunk meg egy kicsit, és emlékezzünk az ember teremtésére! 1Móz 1,26: És monda Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra! Ez volt, és ez maradt Isten célja, hogy az ember hasonlítson Hozzá. Olyan legyen, mint Ő. Közbejött a bűn, és az ember egyre jobban a Sátánhoz kezdett hasonlítani: vétkezett, öntelt lett, gyilkolt és hazudozott, stb. De eljött J. Kr. az ember Fia, és halálával, majd feltámadt életével megoldotta, hogy az ember Istenhez hasonlítson. De csak azok, akiket Ő újonnan szült, akik isteni magból születtek.

Korábban említettem, hogy az angyalok nem házasodnak, nem szaporodnak, de az ember igen. A szaporodásnak a törvénye az, hogy az utódait a saját képére és hasonlatosságára hozza létre. 1Móz 5,3a: Élt vala pedig Ádám százharminc esztendőt, és nemze fiat az ő képére és hasonlatosságára. Ádám bukása után minden ember bűnösnek született. Hogy ez megváltozzon, így mondta az Úr Jézus, Ján 3,7: Szükség nektek újonnan születnetek. Istentől születni, és akkor az ember isteni természet részese lesz. Újonnan születés nélkül nem lehet megváltozni, akárhogy is szeretne, vagy akarja az ember. De aki újonnan született, aki Isten gyermeke lett, az megváltozik. Végül meglátja az Atyát, és hasonló lesz Hozzá.

4.) Mi a hatása a földi életünkre ennek a reménységnek?

Olv. 1Ján 3,3: akiben megvan ez a reménység, az mind megtisztítja ő magát.

Amikor egy gyermek megszületik, még nem egészen olyan, mint az apja. Majd akkor lesz olyan, ha felnő. Az újonnan született hívő ember először olyan, mint a kisbaba: magatehetetlen, másokra szorul, bepiszkolja magát, sokszor tisztába kell tenni. De ahogy nő, fejlődik, már tud vigyázni arra, hogy ne piszkolja be magát. Ha mégis megtörténne, akkor meg tud mosakodni. Közben figyeli a szüleit, tőlük tanul, őket utánozza, ő is azt teszi, amit tőlük lát és hall. Az Úr Jézus azt mondta: Ján 8,38: Én azt beszélem, amit az én Atyámnál láttam; ti is azt cselekszitek azért, amit a ti atyátoknál láttatok. Ez a nevelési, érési folyamat már ezen a földön elkezdődik. Ehhez tartozik az is, amit olvastunk az 1Ján 3,3-ban: És akiben megvan ez a reménység Ő iránta, az mind megtisztítja ő magát, amiképpen Ő is tiszta. Természetesen az Úr Jézus vére alapvetően megtisztított, de szükségünk van a lábmosásra, időnként megtisztulni az élő Ige által.

Máté 5,8: Boldogok, akiknek szívük tiszta: mert ők az Istent meglátják. És akkor, amikor meg fogjuk Őt látni, hasonlókká leszünk Ő hozzá.

Az újonnan születettek növekedéséhez szükség van a nevelésre, mint ahogy a gyermekek esetében is. Urunk nevel minket az Ige által, aztán fenyít, ha szükségét látja. A nevelésünk színtere az egész földi életünk: a család, a munkahely, a szomszédok, a külső körülmények. Az Ige ezek közül kiemeli a testvéri közösséget, a gyülekezetet, amely olyan, mint a család. A családban is a kisebb gyerekek sokat tanulnak a nagyobbaktól. Így van a gyülekezetben is. Olv. Ef 4,11-15: És Ő adott némelyeket… Míg eljutunk mindnyájan az érett férfiúságra.

Becsüljük meg a testvéri közösséget, a gyülekezetet! Becsüljük meg azokat, akiket Ő adott a szolgálat munkájára! Erre az Ige is int minket! Becsüljünk minden testvért! De főleg becsüljük a mi Urunkat, J. Kr.-t!

A mennyben nemcsak érettek leszünk, hanem hasonlókká leszünk az Úrhoz. Akiben megvan ez a reménység Ő iránta, az ebben gyakorolja magát, hogy már itt a földön minél jobban hasonlítson Hozzá. Megtisztítja magát, szeretetben jár, növekedik a kegyelemben és az Ő megismerésében. Így nem hányja őt ide s tova a tanítás akármi szele, hanem erősen az Úrba gyökerezik.

Befejezés

Az Isten képére teremtett ember elbukott, de Isten terve nem bukott el. Eljött az Ő Fia, mint ember, és nemcsak kiszabadított a Sátán és a bűn fogságából, hanem lehetővé tette, hogy mindaz, aki hisz Benne, újonnan szülessen, és isteni természete legyen. De mint ahogy egy újszülött még nem egészen hasonlít a szüleire, úgy az újjászületettek sem. De ne csüggedjünk el! Az Úr már itt a földön nevel minket. A feltámadás után pedig meglátjuk Őt, és hasonlókká leszünk Ő hozzá.

Áldott legyen az Úr, hogy nem mondott le erről, nem mondott le rólunk! Ámen.